Lakóépület lejtős terepen

Családi házak

2012 december

A fővároshoz közeli település, egyik kis forgalmú utcájában, az utcától déli irányba lejtő telekre terveztem ezt a tradicionális tömegformálású 300 m2 alapterületű családi házat. Az utca felől a családi ház földszintes tömegrésze látszik, míg a kert felől kibontakozik a kétszintes épület. A tervezéskor az egyik legfontosabb feladat az volt, hogy természetes alapanyagú, környezetbarát, és kiemelkedő hőszigetelő képességű anyagok alkalmazásával tervezzük meg az épületet.

Emellett fontos cél volt még, hogy egyszerűen megépíthető, átlátható, világos, jó benapozású terek – helyiségek legyenek az épületben. A család igényeinek megfelelően az utcaszinten kaptak helyet a nappali lakóterek, és a hozzájuk kapcsolódó funkciók. A kert szintjén a hálószobák, és az ezzel szorosan összefüggő helyiségcsoportokat terveztem meg. Az épület bejáratai előtt nagyméretű, jól használható fedett teraszokat alakítottunk ki. A nappali légteréhez szorosan kapcsolódik a félig fedett terasz, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környező tájra, továbbá közvetlen vertikális kapcsolatot is kialakítottunk, hogy a kertbe le lehessen jutni. A családi ház építésénél felhasznált anyagok nagyon igényes, gondos kivitelezéssel készültek el.

Az épület összhatása a megtervezett részletekből áll össze – így a szárazon rakott kőburkolatok, a fa nyílászárók, a zsalugáterek, a cserépfedés, a tető dőlésszög, a fedett és nyitott teraszok aránya, a különböző méretű nyílászárók – és ezek megfelelő minőségű, és színű kivitelezése varázsolja a családi házat igazi otthonná.

A tervezés, és a kivitelezés összhangjának következtében az építészeti, és térképzési megoldásokkal, ezek részleteinek minőségi kivitelezésével sikerült egy környezettudatos, energiatakarékos, értéktartó, és egyben értéket teremtő családi házat felépíteni.

TOVÁBBI FOTÓK