Fedeles lovarda + istálló

Kereskedelmi szolgáltató épületek

Páty

2013 január

Egy több évtizeden keresztül dédelgetett álom megvalósulásában segíthettem: 50 állásos istálló, és két fedeles lovarda tervezése, majd kivitelezése. Az épületegyüttes több ütemben valósult meg.

Először az istálló készült el, majd az első fedeles lovarda épült meg. A térkapcsolatok, és a funkciók a lehető legoptimálisabb elhelyezésével, kialakításával lehetőség van arra is, hogy a főépület közösségi teréből a fedeles lovardában folyó lovaglást figyelemmel lehessen kísérni - egy nagy üvegfalon keresztül. A lovarda közvetlenül kapcsolódik a fedeleshez. A főépületben lévő közösségi tér lehetőséget biztosít egyéb rendezvények megszervezésére is. Az istálló második ütemben történő kibővítése, majd a második fedeles megépítése után készült el végleges tömegformálásában, térkapcsolataiban az épületegyüttes.

TOVÁBBI FOTÓK